2010. március 23., kedd

Még mindig tavasztündéri...



és még marasztalom is őket ha már ily kedvesen "megszálltak"!:-))
Első élményem még kisiskolásként a tavasztündérről egy farsanghoz kapcsolódik.Anyukám készített egy csodaszép tavasztündér jelmezt papírzsepi illetve krepp papír virágokkal amivel aztán megnyertem a jelmezversenyt is, azt hiszem ez volt az első és egyben utolsó első helyezésem! Ja nem, mert felsőben meg egy fogápolással kapcsolatos versenyen lettem a legelső viszont ott a díjra is emlékszem: találkozó Dargay Attilával és megnéztük az Erdő kapitányát.Szuper volt!

A szóban forgó szoknyácska sem mostani darab de ide csak most érkeztem vele.
Történt, hogy elhatároztam mindenképpen készítek egy kis tavasztündéri szoknyát is a legapróbbak számára és amikor megláttam a fonalat egyből tudtam, hogy meglesz a hőn áhított szoknyácska!Úgy gondoltam kell egy kis felüdülés a sapik, bugyók,ráfok tengerében.Ezúttal is Bogi "kelléktárát" gazdagítja.Biztosan készítek még hasonlókat mert millió variáció lakozik a fejemben.Alig várom!!
Nem bánom, hogy némileg "eltündéresedtem" hiszen most is folyamatosan tündéri-design
kellékeken dolgozom de már zakatolnak a fiús dolgok is!Ma be is cseréltem /a múltkor elhozott/ néhány gombolyag fonalat a boltban barnára,drappra,fehérre..persze ezek a színek a kis tündérkéknek is jól állnának!:-))

2010. március 16., kedd

Szépen alakulgat..



...egy megrendelés...egy kedves,aranyos és nagyon-nagyon türelmes hölgynek.:-))
Nálunk is úgy van, hogy amikor igazán elkapnak a vírusok és a gondok juszt is összecsapnak a hullámok minden fronton!Most egy ilyen időszak van...mint ahogyan a tél is erőlködik de visszavonhatatlanul jönni fog a tavasz és elmúlnak a zord idők...minden fronton!Hiszem...!:-))
Tehát egy felkérést kaptam /nem keringőre/ egy extra méretű bögrekabát elkészítésére, annyi kikötés volt csupán, hogy sárga-barna színkombinációban szülessen.Nagyon megörültem, hogy mások is fantáziát láttak ebben a "nélkülözhetetlen" kellékben.A bögre típusa az a nagy...így előkotortam az itthon fellelhető példányt és nekiláttam!3-szor biztosan újrakezdtem /lehet többször is/mire "megtaláltam" amit kerestem.Zöld utat kapott!:-))



Kedves megrendelő kívánsága volt ez a kis horgolt labda a kisfiának szánja.Láttam már sok helyen -többi közt játékkatalógusokban is- de úgy igazán nem mozgatott meg.Rájöttem, hogy igazából egy nagyon hasznos és alap eszköz lehet a gyermekek "kelléktárában".Jó erős vászonból készítettem egy /majdnem/ gömböt melyet szintén jó alaposan bevarrtam hiszen műanyag golyócskákkal töltöttem meg, hogy markolászható legyen.Tudatosan alapszíneket használtam a horgolás során és végül is egy majdnem gömbölyű kis laszti lett.Egyszerű és hasznos.A gyerkőceim lecsaptak rá..nekik is kell!Jaj már mennyi mindennel tartozom nekik is..nem baj, jön a tavasz, elmúlnak a zord idők és energikusan nekilátok mindennek!Remélem...

2010. március 10., szerda

A "vöröses pihés dolog" titka...





A titok annyi, hogy ezt a "vöröses pihés dolgot" Virág számára készítettem és, hogy megnézze mielőtt véglegesen lecsap rá feltöltöttem a számára ide a blogba mert az e-mail tegnap egész nap nem ment el!
Mikor megláttam ezt a fantázia fonalat nem tudtam otthagyni, nagyon megtetszettek a színei a sapit kerekítettem ki belőle.
Így hát kollekció sapka része már megvolt és Nála landolt és jött az ötlet is,készítsek pelustakarót hozzá.Így hát beszereztem még ilyen fantázia fonalat és nekiláttam!Ez a kis szett kerekedett ki belőle.
Nem állítom, hogy egyszerű lett volna alkotni a fonallal, időnként azt sem láttam hova bökök vagy hova nem...:-))Aztán mert úgy gondoltam, hogy némileg legyen "pofija" letekergettem és külön-külön dolgoztam össze csak, hogy valami egységes szórmók kerekedjen végül!
Fényképezéshez mint kellék ideális bár simán hordható is lenne mert nagyon meleg és puha!Apró kis szórmók mackóknak!:-))

2010. március 6., szombat

Rendületlenül a tavaszt várva..





Mi is nagyon várjuk a tavaszt és örülünk minden kellemes,napos órának!:-))
A héten már nagyokat sétáltunk és bicajoztunk is kicsit bár némileg visszatartott, hogy még mindig küzdök /két kisebbel egyetemben/ egy masszív vírussal mely nálam arcüreg-gyulladásba torkollott.Visszavetett jó néhány nappal de jelnek tekintem és igyekszem komolyan venni és pihizni.Most már képes vagyok horgolni az ágyban pihizgetve is eddig csak oda cuccoltam az ágy mellé de erőm elhagyott hol engem hol a kisebbeket így maradt a szundi.Jó esetben...
A hajráfok nem teljesen új keletűek már egy ideje várnak a bemutatkozásra és a tavaszra.Az alapötlet meg pláne régen megvolt már de mindig elmaradt!Szóval a parkolóállásból elindultak és már gazdira is leltek!:-))
Kisebb-nagyobb úgymond átlagos méretű hajráf alapokat öltöztettem fel.Szerintem így sokkal szebbek mintha műanyag változatban leledznének.Kislányom készletében is fellelhető néhány csúnyácska darab és már mondogattam neki, hogy kezdünk majd velük valamit.Persze úgy adódott, hogy vennem kellett alapokat mert olyan színekben sikerült itthon begyűjteni a darabokat melyek fonalkészletemmel pont nem stimmeltek és a horgolás némileg átlátszik akkor az zavaró!Na mindegy, felforgattam az illatszerboltokat és sikerült élénk tavaszi színeket találni és mivel egy fehéret is elhoztam így "feldolgoztam" azt is.A kislányom ráfjai még várnak...na de hamarosan tavaszi díszbe öltöznek ők is!/Ma újabb adag alapokkal tértem haza tehát folyt.köv./
A másik képen látható tüneményes tündérkék megörökítője Bogi az Ő kompozíciója az én tavasz tündéri "kellékeimmel".Szerintem csoda aranyosak!:-))

2010. március 1., hétfő

Ha Mazsi akkor Mazsi...



Szombaton volt a városi Mazsorett Gála melyen már az én kislányom is fellépett!Lázasan készültünk mi az egész család illetve ők is lelkesen gyakoroltak.Két számuk is volt egy botos és egy pom-pomos.Tündér életek voltak, nagyon ügyesek!:-))A képek nem sikerültek valami jól de a hangulatot tükrözik.
Ide tartozik zárójelbe az én kis "dilemmám", tudniillik én nem néztem jó szemmel kislányom eme ténykedését és ameddig tudtam tereltem el a mazsorett-től, én azt szerettem volna ha néptáncol. Csak.Mint Anya.Igen,igen én szerettem volna azt...!Ő mindig vágyakozott a többiekkel menni Mazsira.Persze érző Anyai szívem végül beadta a derekát és az ősszel elkezdte az órákat melyeket nagyon élvez és a tanár néni szerint nagyon jó érzéke van hozzá.Na bummmm...
Persze jár néptáncra is amit szintén szeret de egyenlőre semmi extra.Ott is vannak bemutatók de nem látom, hogy annyira élvezné mint a Mazsit...!
Azt látom én is,hogy van érzéke hozzá.Hát majd meglátjuk merrefelé billen, melyik erősödik meg!?
Persze én aki olyan kegyben részesülhettem, hogy kiskorom óta -többi közt-Drága Jó Ernő Bácsitól kaptam az útravalót, hiszen volt szerencsém végighallgatni csodálatos előadásait,énekeit,gyűjtéseit, melyet sok-sok ízben megismételt népfőiskolánkon és egy életen át a szívemben hordozom e kincset!Itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszöntsem Őt, hiszen az idén 90 éves lett lett!Drága Ernő Bácsi!A Jóisten megáldja Erőben, Egészségben még nagyon sokáig!
Az én dolgom az, hogy a kislányom mögött álljak és támogassam abban amit szeretne, amiben örömét leli, amit szeretettel csinál!Éppen elkezdődött a Gála és ők még színpadra sem léptek de nekem már potyogtak a könnyeim!Most már én járok Gálára a gyermekemet nézni -éppen ugyanúgy ahogy az én szüleim annak idején- csak hát én nem Néptánc hanem Mazsorett Gálára...de hát ha Mazsi akkor Mazsi...!:-))