2010. március 6., szombat

Rendületlenül a tavaszt várva..





Mi is nagyon várjuk a tavaszt és örülünk minden kellemes,napos órának!:-))
A héten már nagyokat sétáltunk és bicajoztunk is kicsit bár némileg visszatartott, hogy még mindig küzdök /két kisebbel egyetemben/ egy masszív vírussal mely nálam arcüreg-gyulladásba torkollott.Visszavetett jó néhány nappal de jelnek tekintem és igyekszem komolyan venni és pihizni.Most már képes vagyok horgolni az ágyban pihizgetve is eddig csak oda cuccoltam az ágy mellé de erőm elhagyott hol engem hol a kisebbeket így maradt a szundi.Jó esetben...
A hajráfok nem teljesen új keletűek már egy ideje várnak a bemutatkozásra és a tavaszra.Az alapötlet meg pláne régen megvolt már de mindig elmaradt!Szóval a parkolóállásból elindultak és már gazdira is leltek!:-))
Kisebb-nagyobb úgymond átlagos méretű hajráf alapokat öltöztettem fel.Szerintem így sokkal szebbek mintha műanyag változatban leledznének.Kislányom készletében is fellelhető néhány csúnyácska darab és már mondogattam neki, hogy kezdünk majd velük valamit.Persze úgy adódott, hogy vennem kellett alapokat mert olyan színekben sikerült itthon begyűjteni a darabokat melyek fonalkészletemmel pont nem stimmeltek és a horgolás némileg átlátszik akkor az zavaró!Na mindegy, felforgattam az illatszerboltokat és sikerült élénk tavaszi színeket találni és mivel egy fehéret is elhoztam így "feldolgoztam" azt is.A kislányom ráfjai még várnak...na de hamarosan tavaszi díszbe öltöznek ők is!/Ma újabb adag alapokkal tértem haza tehát folyt.köv./
A másik képen látható tüneményes tündérkék megörökítője Bogi az Ő kompozíciója az én tavasz tündéri "kellékeimmel".Szerintem csoda aranyosak!:-))

7 megjegyzés:

  1. imádom ezeket a hajpántokat, a zöld-rózsaszín összeállítás amúgy is mindenben nagy kedvencem :))

    VálaszTörlés
  2. Megint sikerült egy pár szépséget készítened!Jobbulást kívánok, remélem meggyógyultál már! A 2 kis manöken nagyon aranyos!!

    VálaszTörlés
  3. Nem látszik a blogodban az a bejegyzés, ami a Horgoblogban megjelent a kedvencek között (vöröses, pihés dolog:). Valami technikai malőr lehet nálad.:)

    VálaszTörlés
  4. Jaj töröltem!!!Hamarosan bemutatom részletesen!Kéne egy kis időőőőőőő!!!:-))

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Neked bolyet!!
    Megérkeztek a Klasszikus színű és Színes tavaszi hajráfok + tüneményes ajándékaid. Mit mondhatnék szíved-lelked benne van. Köszönöm

    VálaszTörlés
  6. Én köszönöm és örülök!:-))Sok szeretettel és örömmel készítettem és küldtem el Számotokra!

    VálaszTörlés